Rólunk
Az első magyar speeddating - az eredeti
Mi az a RapidRandi?
2003 óta sokszáz ismerkedési lehetőséget szerveztünk, többezer 25-35 közötti fiatal cserélt nálunk kontakt-adatokat, sokszázezer izgalmas összepillantást követően…
Hogy kik állnak a Rapid Randi rendezvények mögött?
A Rapid Randit két harmincas éveinek elején járó pár hozta létre. Szórakozóhelyi szemezéseken, kávéházi átpillantásokon, elszalasztott vagy elszalasztottnak vélt ismerkedési próbálkozásokon edződtünk mi is, aztán a szokásos „vakvéletlen” hozta, hogy megtaláltuk azt a különleges kapcsolatot, amelyben ma is élünk.
A "hagyományos" módszerek ideje nemcsak a mosóporok vagy a technológia világában tűnt le… Ismerkedni is lehet vadonatúj, vagány, vadító módszerekkel!
Ismerkedő rendezvényeket 2003 óta szervezünk, az eltelt években – köszönjük nektek! – egyre nyitottabb, és egyre ötletesebb ismerkedni-vágyókkal találkozunk, ezért a rendezvények számát, és a résztvevők körét is folyamatosan bővítjük. Reméljük, hogy a tendencia marad, és továbbra is folyamatosan nő azok száma, akik nyitottak a játékos, mégis véresen komolyra fordítható ismerkedési lehetőségekre.
RapidRandi: AZ EREDETI
A RapidRandi a „speed-dating” eredeti magyarországi meghonosítója, 2003 óta folyamatosan működik. Ezalatt a rendezvények sikeres lebonyolításának és a támogatott ismerkedés szervezésének jónéhány fortélyát megtanultuk.
Miért gondoljuk, hogy a RapidRandi csapat utánozhatatlan?
- A 7x7 perces Rapid Randi rendezvényre vonatkozó garancia!
- A rendezvényeink szinte mindig teltházasak.
- Nem siettetünk, nem kapkodunk. Időt és személyes figyelmet adunk neked, hiszen számunkra Te vagy a legfontosabb.
- Mindig csak a legmegfelelőbb, minden szempontból tökéletes helyszíneket választjuk.
- Minden rendezvényünk zártkörű, külsős résztvevő nem zavarhat minket.
- Figyelünk a részletekre: a gyertya az asztalon, a kellemes zene is sokat számít.
- Ingyen ital/rágcsálnivaló a legtöbb rendezvényünkön.
- Beszéljenek helyettünk a résztvevők, és a sajtó! Büszkék vagyunk a sikersztorikra és a jó hírnevünkre!!
Hogy mikor szerezhetnél saját, személyes tapasztalatot minderről?
Nézd meg a legközelebbi időpontot itt! Jelentkezz már most!